A közutakon és a temetők környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését. A katasztrófavédelem a tűzesetek, a mentőszolgálat a balesetek megelőzésére figyelmeztetett.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb budapesti temetők felé rendkívüli járatokat indított. A Rákoskeresztúri új köztemetőbe csütörtöktől a szombati zárásig díjmentesen lehet autóval behajtani.

A többi temetőbe ezeken a napokon tilos gépjárművel bemenni, csak az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőket szállító járműket engedik be – az Angeli úti és a Tamás utcai temető kivételével –, ha ezt a gyalogosforgalom lehetővé teszi.

A két leglátogatottabb sírkertben, a Rákoskeresztúri új köztemetőben és a Farkasréti temetőben az idén is tartanak világi és ökumenikus megemlékezést, ezeken három történelmi egyház (katolikus, református, evangélikus) képviselői várják közös imára az emlékezőket.

A várható nagyobb ügyfélforgalom miatt a temetői irodákban pénteken és szombaton 8 órától 18 óráig, vasárnap pedig 8 órától 13 óráig tartanak ügyeletet. Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.