Az Országgyűlés elé benyújtott törvénytervezet szerint 2020 júliusától átlagosan harminc százalékos béremelés várható a szakképzésben dolgozó pedagógusoknál, amelyre a kormány évi 35 milliárd forint többlettámogatást biztosít. A tervekről a minisztérium a napokban is tárgyalt a legnagyobb pedagógusszakmai érdekképviseletekkel, a Pedagógusok Szakszervezetével és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével.
 
Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok és oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók. A javaslat célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére.  Így a javaslat hozzájárul a foglalkoztatás, különösen a fiatalok foglalkoztatásának további bővítéséhez. A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. 
 
A pedagógusokat érintően a legfontosabb változás, hogy jelentősen emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. A szakképzésben tanító több mint 32 ezer pedagógus bére 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik. A differenciáltan megállapított bérek a legjobban teljesítő, elsősorban szakmai tárgyakat tanító pedagógusok esetében ennél nagyobb mértékben is emelkedhetnek.  Például egy egyetemi diplomával és 10 év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye bruttó 300 ezer forint helyett jövőben akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.  A szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a merev bértáblához kötött köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd.  Ez teszi lehetővé a nagyobb béremelést, a teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését.  A törvénytervezet garantálja, hogy senki nem fog rosszabbul járni. A tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeket is. 
 
A tárca képviselői a pedagógus érdekképviseletekkel folytatott egyeztetéseken hangsúlyozták, a törvénytervezetben javasolt keretszabályozás részleteit a parlamenti elfogadás után rendeleti szintű előírások bontják majd ki. A minisztérium ezek kidolgozásában, véglegesítésében számít az ágazati érdekképviseletek szakmai ismereteire, jobbító szándékára.